Középkori japán közelharci fegyverek

I, Vágó fegyverek

1, Tanto: rövidpengéjű fegyver, tulajdonképpen tőr, vagy kés. Pengéje a szokásos „japán penge” típus, tulajdonképpen egy mini katana.
2, Wakizashi (rövidkard) : a teljes hossza körülbelül fél méter, más tekintetben szintén úgy néz ki, mint egy kicsinyített katana. Gyakran is hordták kiegészítő fegyverként nagyobb társa mellett.
3, Kodachi: kevesek által ismert/elismert fegyver, mivel nagyon könnyű összetéveszteni a wakizashival. Csupán pengehossza, mely több lehet 5-10 centivel (2 shaku), és hajlítottabb formája különbözteti meg. Pengevastagsága tekintetében is némileg erősebb.
4, Katana: A katana a klasszikus japán kard. A katana-t többnyire békében hordták, csatába a nagyobb és nehezebb tachi-t vitték. Élével felfelé hordták, közvetlenül az övbe tűzve, a kirántás gyorsabbá tétele miatt. A jellegzetesen hajlított ívnek az az oka, hogy az egyenes kardok eltörtek, amikor igazán kemény és ellenálló felületbe ütköztek (sisak, páncél, másik kard), illetve az ívelt pengét könnyebb kihúzni a hüvelyből. Az igazán minőségi kardokat csak a legjobb kardmesterek készítették, hosszú hónapok kitartó munkájával, számtalan rituáléval övezve. A kard készítésének tudománya apáról fiúra, mesterről tanítványra szállt.

A Katana és a penge részei

5, Ninja-to: mint a nevéből is kiderül, a nindzsák kardja. Általános tévhit, hogy csak egyenes pengéjű kardot használtak, hiszen olyan kardot használtak, amilyennel éppen rendelkeztek, míg maga a ninja-to is többnyire ívelt pengéjű volt, csak rövidebb mint a katana. Főleg azok kardok voltak íveltek, amelyeket csataterekről, vagy a kardkovácsok kidobott, selejtes kardjai közül gyűjtöttek be. A nindzsa kardja egyszerű, díszítés nélküli. A markolatvédő (tsuba) is többnyire csak egy négyszög vagy kör alakú vaslemez.
6, Nodachi: (hosszú kard) a nevéhez illően hosszú. 1,5 és 2 méter közötti hosszúságú lehet. Többnyire erősen hajlított a pengéje. Természetesen kétkezes fegyver, mert habár viszonylag vékony a pengéje, a hossza miatt mégis nehéz és nagyon elől van a súlypontja. A méretéből és a súlyából adódóan csak teljes testtel és kellően erős vállakkal és kezekkel lehet eredményesen használni.
7, Zanbato: A zanbato ("lószeletelő szablya / lóölő kard") egy hosszú nyélhez erősített, különösen nagy, erős és széles, alig ívelt pengéjű, durván kidolgozott kard, amit főként a Sengoku Jidai (1477-1568), a háborúzó tartományok idején használtak. Arra fejlesztették ki, hogy a lovasok alól kivágják a lovat, vagy hogy egyetlen csapással megöljék a lovast és akár a lovat is. Csak rövid ideig volt használatban, mert túl nagynak és nehéznek bizonyult, nem ritkán két ember kellett a kezeléséhez.

II, Zúzó fegyverek

1, Tonfa: másik nevein tomfa vagy tuifa. Kb. 50 cm hosszú keményfa rúd vagy hasáb, egyik végéhez közelebb merőleges markolattal ellátva. Főleg körkörös ütésekre és csapásokra használják, de a hosszabb felét befelé fordítva az alsó karra irányuló támadások kivédésére is jól alkalmazható. A rizs hámozásához és fényesítéséhez használt mezőgazdasági eszközből fejlődött ki. Származásából és egyszerű elkészítési módjából is következik, hogy főleg a szegényebb rétegek körében volt népszerű.
2, Nunchaku: A fegyver őse egy cséphadaróhoz hasonlító mezőgazdasági eszköz. Védekező-támadó fegyver, különösen nagyot lehet vele csapni, de használható szúrásra, folytásra és feszítésre is. Eredetileg két 20-30 cm hosszú, 2-3 cm átmérőjű dísztelen, kör, hat- vagy nyolcszög keresztmetszetű keményfából készült, amelyek az egyik végüknél egy rövid kötéllel, vagy lánccal voltak összeerősítve. A tonfa-val együtt Okinawa-ról származnak, melyet elsőként hódítottak meg a japánok a feudális korban.
3, Chigiriki: másik nevén furuzue gyakorlatilag egy láncos buzogány. Egy kb. 1-1,5 méter hosszú fa (bambusz) bothoz erősített kb. 1-1,5 méteres lánc, a végén egy fém súllyal, ami gyakran szögekkel volt kiverve. Számos verziója létezett, előfordult nyél nélküli, és a nyél belsejébe rejtett rövid láncos verzió is.
4, Tetsubo: egy nagyon régi és nagyon nehéz botfajta, tulajdonképpen egy megerősített szöges bunkó. Nehéz tölgyfából (vagy éppen tiszta fémből) készült, a közepe fémmel volt borítva, a vége pedig nagy fém szegecsekkel volt kiverve. Eléggé ritka volt, ugyanis a nagy súlya miatt csak kevesen tudták eredményesen használni, és mivel a mondabéli démonok (oni) kedvenc fegyverének számított, ezért nagy tisztelet övezte.

III, Szálfegyverek

1, Yari:(vagy so) a lándzsa japán neve. Mérete az egy méterestől az öt méteresig terjed, és néhány kivétellel minden változata kétélű. A hosszú változatok neve nagae-yari, míg a rövideké mochi-yari illetve tae-yari. A rövidebbeket alapvetően a szamurájok, míg a hosszabakat a gyalogos katonák használták. A lándzsa hegye egyenes volt, mérete harminc centimétertől másfél méterig terjedt és ugyanolyan minőségű acélból készült mint a kardok és a nyílhegyek, így nagyon strapabíró volt. Természetesen készítettek rosszabb minőségűeket is, amelyeken általában nincs hamon, vagyis edzésvonal. A lándzsa nyele fából készült, amire adott távolságonként fémgyűrűket (semenage) szorítottak, ezzel akadályozva meg annak széthasadását. Erre akkor volt szükség, amikor a lándzsa hegye hosszú nakago-val, vagyis lapos "nyéllel" volt a fához erősítve, ilyenkor ugyanis a fát be kellett hasítanani hogy a nakago-t bele lehessen csúsztatni (csapolni), ami természetesen meggyengíti azt. Készítettek olyan pengéket is, amelynek a végére tokot képeztek ki (ami gyakorlatilag egy cső), és ezt szorították rá a lándzsa nyelére (így azt nem kellett bevágni). Ezt fukuro-yari-nak hívják.

2, Naginata: a yari-hoz hasonló, de annál nehezebb, többnyire ovális nyelű, egyélű fegyver. Gyakorlatilag egy kard pengéjével meghosszabbított bot, és a penge kiindulási pontjánál gyakran volt tsuba (markolatvédő) is. A bot hossza többnyire a gazdája testmagasságával egyenlő, amelyre általában két vagy három shaku (60-90 cm) hosszú, nehéz, ívelt pengét erősítettek. A legkülönfélébb méretben és pengével készítették. A penge készítési módja többnyire megyegyezett a kardok készítési módjával. A nyél másik végéhez néha ellensúly volt erősítve, amely előfordult tüske alakúban is.