Kobajasi Issza
(1763-1828)

Bakos Ferenc fordításai

Mindkettő öt jen:
egy csésze tea,
egy fülemüle.

Cseresznyevirág?
Erre mifelénk
a fű is virágzik.

Első kabóca:
az élet
komisz, komisz, komisz.

Verebek, kérlek
respektáljátok
öreg ágyneműimet.

Őszi szél –
a koldus átnéz rám,
felbecsül.

Ez éjszakán
téged is sürgetnek,
őszi hold.

Egyik fürdő
a másik után –
mekkora badarság!

Mától, legyeim,
szerelmeskedhettek bátran –
én távozom.

Kakukk énekel
nekem, a hegynek,
felváltva.

Barczikay Zoltán fordítása

Látod-e? ott a
szitakötő szemében –
távoli hegyek.

Faludy György fordításai

Van még remény!
Árnyékom pompás egészségnek örvend
az újév reggelén.

Oly sárga, mint a nyíló kankalin,
s milyen mély és kerek a lyuk, melyet
a friss hóba vizeltem odakinn!

Nagy pelyhekben havazik. A mokány
bikára mennyi terhet raktak!
A hó is egyre gyűlik homlokán.

Virágaim közt lepke libeg részeg 
gyönyörrel. Új pillangó érkezik, 
és megszökteti kertemből lepkémet.

Kásás lett éjjel és elolvadt reggel
a téli hó. Falunk
megtelik gyermekekkel.

Mellettem négy fuvaros horkolt
gurgulázva. A nagy, nehéz ló
szellentése majdnem levitt a kompról.

Kerti ajtómon betörők matatnak
éjszaka. Ezért egy barna csigát
nyomtam oda a riglihez lakatnak.

Az óriási, kövér macska
elbűvöli a lepkéket, mikor 
narancsszínű farkát mozgatja.

Hogyan tudsz verset költeni,
ha agyoncsapnád a kis legyet,
mikor kezét meg lábát tördeli?

Őszi eső. Beázik
szobámba, és a szél
lyukas ajtómon furulyázik.

A kanca izgatottan
szaglássza, de a béka
nyugodt és meg se moccan.

Az év utolsó hete

Üres napok. Ülök a félhományban.
Elfog a melankólia
és megalkuszom a mulandósággal.

Vigília

Hideg éj, bolhák. Hólé csepereg
a lyukas háztetőről. Felülök,
s virrasztok önnön holttestem felett.

Greguss Sándor fordításai

Pattanó bimbó.
„Tavaszi szél..." - énekelj,
boldog kismadár!

Rizsföldek felett
tavaszi napnak pírja.
Alkony, elidőzz.

Tavaszi égbolt.
Verébfióka-kórus:
„reggelt, Ragyogás!"

Árva kisveréb,
jöjj és játsz velem, hisz' jól
tudod sorsomat!

Hé, te kisveréb!
El az útból, de gyorsan;
Ló Úr közelít.

Boldog pacsirta!
Még e csöpp szigeten is
vígan szántanak!

Mozdulatlanul
a béka, elmélkedve
nézi a hegyet.

Szegény kisebbik
béka, ne add fel soha!
Issza majd segít...

Jóestét, fecske...
Boldog holnapom, látod,
hiába-álom.

Rezgő lepkeszárny.
Többé már nem nyúl érte
halott gyermekem.

Hintaparipán,
kezében szirom-csillag
szóró cseresznyeág.

Nedves levélcsúcs.
Hirtelen végeszakadt,
tűnt nyári zápor.

Esti békesség.
Csobog, csattog, így dalol
patak és rigó.

Nyári zivatar.
Nyergeletlen ló hátán
ruhátlan lovas.

Hé, kakukk! Aztán
vigyázz nekem a házra,
míg odaleszek!

Kora reggel, látod,
haragos-vörös az ég.
Boldog vagy, csiga?

Kérlek, ne csapj le! -
Kezekként teszi össze
lábait a légy.

Őszi szél. Bíbor
szirmok, nem nyúlhat többé
lányom értetek.

Egy kedves vendég:
ajtóm repedésén át
a Tejút köszönt.

Holdas éj. Kedves
bambuszok árnyékában
rejlő kalyibám.

Ereszem alatt
holdfényes zöldségliget:
ihlet és hatás.

Esős, őszi nap.
Tátogó csőr, éhes torok:
mama merre jár?

Harmatos reggel.
Gyom virága kandikál
a zord kő alól.

Ami él, minden
harmat a világban, és
mégis, és mégis...

Bíbor palástban,
ünnepre jöttetek hát,
ó, szitakötők!

Libák, vadlibák!
A végtelen útra ti
mikor tértetek?

Szöcskék, én megyek!
Játszatok együtt szépen,
míg odaleszek!

Szép szülőföldem.
Cédrus alatt rámrontó
téli zivatar!

Hát megtaláltam
végre végső lakhelyem.
Ötlábnyi hóban?!

Apám is ilyen
zord hegyekről álmodott.
Ó, téli magány!

Ó, anyám lelke!
Mindig a tengert látom.
Mindig a tengert...

Hamvas Béla fordításai

Szegény béka!
Ne félj! Tudd meg,
Issza van itt.

Horváth Ödön fordításai

Mily egyszerűen
jelent meg ma a tavasz:
lágykék levegő.

Újévajándék;
a csecsemő a keblen
két kezét nyújtja.

Bűzlő vízzel telt
gödör szélén szilvafa
bontja szirmait.

Ó, halott anyám!
Mindig, ha tengert látok -
ha tengert látok.

"Ó bagoly" - szól a
galamb - "vágj másik képet
e lágy esőhöz!"

Megmostam magam,
imádkoztam - s megláttalak
cseresznyevirág.

Ó, esti fecske -
oly keveset várhatok
s a holnap rémít.

Gyere kis veréb,
neked sincsen már anyád,
- játszunk kettesben.

Merrefelé megy
ebben az esőben e
magányos csiga?

Kövér csigácska,
te is mászod a Fujit;
- csak lassan, lassan.

Zárat találtam
szalmakerítésemre:
a nyálkás csigát!

Sovány kis béka,
ne add fel! küzdjél tovább!
Issa veled van.

Hatalmas Buddha!
az egyik orrlyukából
fecske száll elő.

Átitatva a
hajnali esőtől szól
a fülemüle.

Halld a csalogányt!
Legyek, nyomorult hernyók,
halljátok ti is!

Hallgasd csak! Vízként
folyik alvó fülekbe;
szól a csalogány.

Hajnali fényben,
záportól szabadulva
szól a pacsirta.

A rizslepénykét
ropogtatja szüntelen
a gyönyörű lány.

Koromsötétből
koromsötétbe mennek;
szerelmes macskák.

Felkel a macska,
s hatalmas ásítással
találkára megy.

Megint hiába
nyitogatja kis csőrét,
- szegény fióka.

Verebek csőre
tágra nyílt a rügyeknél;
Buddhát üdvözlik.

Prédikáció
- az egész képtelenség -
s mégis oly békés.

Mozdulatlanul
bámulja a hegyeket
a kövér béka!

Bábok sorában,
középen és közöttük
Daruma Buddha.

Lepke jött, s tova-
repült egy másikkal a
virágzó kertben.

Lepke legyek majd,
ha újra születhetek;
víg és barátságos.

Kutyácska s lepke;
kivéve ezt a kettőt,
semmi sincsen már.

Lepke a kertben -
gyermek kapkod, az libeg,
ő kapkod, az libeg.

Csupán bizalom;
csak virágok hullhatnak
ezen a módon.

Csöpp szigetecske;
a réten szánt a paraszt,
s szól a pacsirta.

Tavaszi ködök -
szemeim követik még
nevető arcod.

Szalmaernyőcskék
integetnek búcsúzót
a vékony ködben.

Ily tavaszi nap
mindig elidőzik ott,
ahol víz akad.

Szomorú világ;
ha kinyíló virágok
hervadnak, az is.

Picit még susog
a mező füveiben,
s tűnik a tavasz.

Egy lepkét ráz le
magáról az őz, és aztán
újra elalszik.

Mindketten élünk -
tisztán és magányosan -
én és a pipacs.

Semmim sincsen már;
csak ez a nagy békesség,
s ez a hűvösség.

Ily nagy pünkösdi
rózsa! - kiált a kislány
karját kitárva.

Ó, édesem, mily
kerek s víg képe van a
bazsarózsának!

Karok és lábak
kinyújtva - mily hideg az!
- s milyen magányos.

Hűs szél lengedez;
hódolunk az ég előtt,
fenyő a sírnál.

Nélküled édes,
túl mélyek s nagyok voltak
a sötét erdők.

Nyári délután;
a folyó nem ad hangot,
csak a nádi veréb.

Ne bántsd a legyet!
Előtted dörzsölgeti
kezét és lábát.

Záporesőben,
meztelen lovas üget
meztelen lován.

Egyedüli hang -
de ez csak az este volt
nyári esővel.

Az első tűzlégy!
és - zzt - ismét tovaszállt;
- szél a kezemben -

Kis hűvös szellő,
hajlongva, hajladozva
mégis idejön.

Aki férfi, szánt!
mély tiszteletem, de én
megyek aludni.

Esti holdfényben
csaknem csupasz a csiga
a házán kívül.

Mily hosszan kell a
tücsöknek cirpelnie
míg délután lesz?

Szöcskék figyelem!
most elfordulok, ti meg
mind tűnjetek el.

Jobb idő járná?
Azt mondanám: még egy légy
jöhet a rizsre!

Öreg fenyőfa;
ő még nemigen Buddha,
de szép álma van.

Ebben a kicsiny
integető fűszálban
lakik a hűs szél.

Vékonyka növény!
nagy sokára tétova
virág nőtt rajta.

Hallod a magas
hegyi templom teraszán
a szarvasbőgést?

Két ujjacskával
vigyázva harmatcseppet
csíp fel a gyermek.

Harmat az élet!
egy harmatcsepp az élet,
és újra, mindig.

Harmatcsepp tűnik;
a föld tisztátalan, nem
akar maradni.

A répaszedő
répával mutatja meg
nekem az Utat.

Libegő levél;
mancsával tarja macskánk
egy pillanatra.

Mú, mú, mú-ú-ú -
előtűnik a sűrű
ködből egy tehén.

Még mindig kopog
azon a fán a harkály,
noha jön az est.

Cirpelő szöcskék!
mint a piros papírból
készült szélforgók.

Kinyújtott karral
őriz egy csecsszopót a
madárijesztő.

Tja, az emberek -
de itt a madárijesztők
sem egyenesek.

Fényes szemeid
messzi hegyek visszfénye;
kis szitakötő.

Templom harang szól;
s szól a vízimadár is;
az éj sötétül.

Nézzétek ott a
nagy piros hold! gyerekek,
vajh kié lesz ma?

Fénylő, tiszta hold -
térdeid alatt állunk,
magasztos Kannon.

Bambuszárnyékban
hever, hogyha süt a hold -
saját házacskám.

Levelek szállnak
a ház előtt a rétre!
Boldog a macska.

Elszáradt a nád;
de az esti esőben
hangosan suhog.

Piros virágok
őszi szélben - meghalt, ki
letépné őket.

Harmatcsöpp fénylik;
galambok turbékolnak:
Buddha, óvj minket!

Egyedül a fal
hallja csak panaszomat
ez őszi estén.

E csöpp kisgyermek
amikor kacagni kezd -
hull az őszi est.

Oly sötét az út,
szinte valótlan lábam
a vízben caflat.

Életem ősze!
szeplőtlen a hold; ily hold
dacára mégis.

Ó őszi szelek!
Buddha felé haladunk,
megöregedve.

Milyen gyönyörű
papírablakom szakadt
résén a Tejút!

Hajam tincsei
s a fehér pampaszbugák
együtt reszketnek.

Ezen a földön
némelyik szúnyog szebben
zúg, mint a másik.

A bolháknak is
oly hosszú az őszi éj
és oly magányos?

A tömeg előtt
állok itt az esőben,
Buddhához esdve.

Nem könnyű dolog,
ha az ember ősz végén
jön a világra.

Reggeli fényben
ropognak és pattognak
a vidám szenek.

Tücsök? Valóban?
E fagyos téli éjben
mily vitézi hang.

Pampaszfű hullik;
szinte szemed előtt lesz
egyre hidegebb.

A jégszemek a
tűzbe futnak, oly gyorsan,
ahogy csak tudnak.

Csivitelhetnek
a kis ökörszemek, az
est mégis leszáll.

Magányos e sír,
de az ökörszemecske
az mindig ott van.

Messze a rónán
áll a Buddha; jégcsap lóg
orra hegyéről.

A Nagy Kapunál
fagyosan hangzott a Mi
templom harangja.

A havas úton
barátságosan félre
álltak a kutyák.

Aki itt lakott -
mindent tudok róla; mit
tűrt a hidegtől.

Egyedül vagyok, -
mondtam. Könyvébe írta.
Jéghideg éjjel.

Ágyamon a hó,
Tiszta Országból hulló;
légy üdvözölve.

Újra és újra
meghajlok az év végén
Odaát előtt.

Kányádi Sándor fordításai

A koldus elé
az imént aprópénz, most
esőcsepp pötyög.

Nyíló krizantém,
alatta lócitromok.
Szép kis csendélet.

Fürdőm gőzében
holdvilág nyújtózkodik.
Megjött a tavasz.

Drága verebek,
szellőző paplanom meg
ne tiszteljétek.

Én halottam, ma
fűpárnára hol hajtod
megfáradt fejed?

Hull még a hó, de
pelyheit már tavaszi
szél táncoltatja.

Öreg kutyánk is
ellágyul a kabócák
muzsikájától.

A bogarak is,
akárcsak mi, mondják a
magukét folyton.

Minden harmatcsöpp
téged tökröztet kedves
kis szülőfalum.

Most, hogy elmegyünk
kedvére bujkálódhat
a sok házi légy.

Szilvavirágba
törli sáros lábát a
kis fülemüle.

A fülemüle
őfelsége előtt is
ugyanazt fújja.

Ha elföldelnek,
sírom fölött te őrködj,
tücsök barátom.

Kis a sötétből,
majd vissza a sötétbe:
macskaszerelem.

Sirlátogatni
indulunk, öreg kutyánk
előre szalad.

Hegyi falumban
még a levesből is a szép
hold mosolyog ránk.

Fölkel, nyújtózik
jót ásít: udvarolni
indul a macska.

Meleg kandalló.
Marasztaló mosolyok.
Könnyebb a búcsú.

Tavaszi eső.
Föl-nem-falt víg récék
totyognak benne.

A hal nem tudja
hogy a teknő csak úszkál
a hűvös vízben.

A bolhacsípés,
még az is csak szépíti:
olyan fiatal.

Képes Géza fordításai

BÍZTATÓ

Te kis béka, te!
Ne félj tőlem! Nem ismersz?
Én vagyok Issza!

BUDDHA ÉS AZ ÁLLATOK

A nagy Buddha, ím,
orrát nyújtja: a fecske
onnan repül fel.

TAVASZVÁRÁS

Hó alatt vajon
hány mag várja rejtve lenn
jöttödet, tavasz?

ÓVATOSSÁG

Pszt! Csendbe várjunk!
Szentjánosbogár szállt rá
a kézelőmre.

Kosztolányi Dezső fordításai

BÉKA

Kis, árva béka, mért riadsz te vissza?
Ne félj, ne félj.
Ismerj meg engem. Itt barátod: Issa.

EGY MILLIOMOSHOZ

Tudod, mi énnekem a pénz,
arany-, ezüst-, kincs-garmada?
Mint bambuszon a hajnal harmata. 

A DALNOK

Mindig egyformán énekel
a kis fülemüle.
Nem nézi, hogy a lomb alatt
kegyelmes úr ül-e?

LÉGY

Ne üsd agyon a kis legyet.
Nézd, tördeli kezét.
Úgy kér kegyet.

Miklós Pál fordításai

Falusi kapu; 
egyéb rajta nincs: 
csiga a kilincs!

Naschitz Frigyes fordításai

A cellából egy 
fogatlan hang szivárog: 
"Bent a boldogság!" 

Minden küszöbnek
facipőre ragadt sár
új tavaszt jelent.

Pető Tóth Károly fordításai

The Penguin book of zen poetry

Nem csak cseresznye,
nő minden. Nézd a füvet.
Füstöl az eresz.

Vándor leveti
ruháját, a tetvei
rajta maradnak.

Az őszi szélben
a koldus fürkészve néz,
mit is beszéltem?

Buddha törvénye
szőlőlevélen villog.
Mi az hogy boldog?

Az a jó világ,
ha harmatcseppek hullnak
nyíló virágról.

Mily hiú vágy, hogy
leveszed ruhád és csak
fürdesz és fürödsz.

A földműves egy
retekkel mutatja meg
az utat. Arra.

Csendes téli éj.
nincs vágy most, így hát bűn sincs.
Kedves, még kímélj.

Menjünk arra, hol
a békalencsés tóban
felhő barangol.

Túl a virágon
és a pénzen, kivárom
sorsom és nézem.

Őszi éjszaka -
térdre hull, imádkozik.
Szentté változik.

Ha imádkozol,
rózsafüzérrel űzöd
a moszkítókat.

Egy a napokból:
szilvafavirágzáskor
megfagy a pokol.

Ne szállj csalogány
tőlem el, mert dalod lám
engem fölemel.

Mindkettő öt yen:
csésze tea, pacsirta.
Öt yen az öt yen.

Micsoda világ,
ahol a lótuszokat
a földbe szántják.

Elmegyek innen,
fetrengő legyeimmel
nem törődök már.

Kányák rikoltnak -
Istenek búcsúznak így.
Fáklyát kioltnak.

Kölcsönkértem a
bogaraktól házamat
és elaludtam.

Sokkal sivárabb
moszkítófelhő nélkül
a szobám fala.

Vigyázz - Beütöd
a fejedet abba a.
Szentjánosbogár.

A fülemüle
énekel, míg a paraszt
egy kapát ékel.

Ne feledd soha:
sétálunk virágok
közt a pokolba.

Túlél majd minket
minden, minden de minden.
Jaj, milyen hideg.

E világon csak
a pillangók gátolják
hogy tovább rontsak.

Csak a pillangók.
Ezen a világon csak ők
a maradandók.

Ez elég nekünk.
Megöregedtünk, hurrá.
Legyet égetünk.

Egyre közelebb
az édenhez. Miért ily
hideg? Kérdezhetsz?

Világhatár, ég -
Mostantól kezdve minden
év már ajándék.

Fénylő bogaram,
nincs szavam, miért szállsz el -
Itt csak Issa van.

Becsüld meg, veréb,
öreg viskónkat s ahol
fekszünk, legelébb.

Mennyi harmat itt,
ahol a pokol immár
veti magvait.

A házamban az
egerek s a bogarak
mily jól megvannak.

Sikongó vadlúd
megtölti híremmel a
zsibongó falut.

Hallgass már picit,
nyűtt szakállamhoz közel,
kabóca, te, pszt.

Ludak, friss fű vár
titeket a földeken.
Engem meg ő vár.

Kopott kalapon
bolha, légy vacsorázik.
Lement a napom.

Tövisbokorból
szép pillangó született.
Ő is barangol?

Én eltűnök, de
remélem te őrzöd majd
síromat, szöcske.

Majd megjelenek
szitakötő szemében,
mint jeges hegyek.

Szegénynegyedben:
bolha, légy, szúnyog, ember.
A szégyenedben.

*

Mily gyönyörűen
röppen égbe a kánya
kolduskunyhóról.

Hej de szép ahogy
koldusviskóról kánya
égbe fölcsattog.

*

A kapanyélen
fülemüle ül s dalol.
Szilvafafalu.

*

Tavaszi eső.
A folyóból lefetyel
látod, a patkány.

Finom eső hull.
Patkány iszik folyóból.
Nézd csak, lefetyel!

*

Bagolybarátom,
ne vágj már ilyen pofát!
Tavasz van, esik.

Gyere baglyocskám!
A tavaszi esőhöz
vágj illő képet!

Jöjj bagolyhaver!
Tavasz van. Akkor vágj majd
bús arcot, ha kell!

*

Elolvadt a hó.
Boldog gyermekzsivajjal
teli a falu.

Elolvadt a hó.
Csordultig a falu víg
gyermekzsivajjal.

Elolvadt a hó.
Hol vagy? Hahó! Zsák gyermek-
zsivaj a falu.

*

Tiszta, egyszerű
a tavasz jövetele –
Halványsárga ég.

Hogy jő a tavasz,
sok apró jelből látszik.
Halványsárga ég.

Minden egyszerű.
Szív átüt ingen. Kinő
tavasszal a fű.

*

Barackfiúcskát
gördít-e elibém a
tavaszi folyó?

Ugye itt maradsz,
ha folyó hoz, tavaszi
őszibarackfi?

*

Minden kapualj
sáros. Újra itt van a
tavasz, a puha.

A kapualjak
sárosan jelzik, itt van
a tavasz újra.

Tavasz jön újra
hidd el, épp ezért sáros
minden kapualj.

*

Béka, kis semmi,
ne add föl harcod. Issa
van itt segíteni.

Küzdj kicsi béka,
ne add föl. Issa segít. Ez
az ajándéka.

*

Nem értem mit mond
a vándorprédikátor,
de nyugodt, bátor.

Nem érdekel mit
mond. Nem értek semmit, de
nézd csak, mily nyugodt.

Szentbeszéd. Mit sem
értek. De aki mondja
bánata nincsen.

Beszéde üres.
Nem értem s nem érdekel.
Mégis mily derűs.

*

Ahogy öregszem,
a hosszabb napok egyre
több könnyet hoznak.

Ahogy vénülök,
egyre több lesz a könnyem.
Nincs nap nélkülök.

Kenyerem java
elkopott. Könnyem árja
szememből potyog.

Megöregedtem.
Könnyeimet görgetem.
Kövek napjaim.

*

Mintha én lennék,
ki az Újév vizében
fürdik! Csak varjú.

Helyettem fürdik,
mintha ő én volna, a
varjú Újévkor.

Mintha ő lennék,
varjúként vizében az
Újévnek, fürdök.

*

Ó hogy köszöntlek!
Esti hópihe, könnyebb
ott, honnan jöttél?

Az Isten hozott
téged Tiszta Országból,
esti hópehely.

Üdvözlégy Halál!
Édeni hópihék az
ágyamra hullnak.

Pohl László fordításai

Tavaszi nap van,
és még az árnyékom is
erőtől duzzad.

Kitört a tavasz -
a butaságra újból
butaságot hoz.

Szerelmes macskák
fölényeskedő képpel
vonulnak haza.

Oh, mily szép és nagy
az a gesztenye, amit
már nem érek el!

A fülemüle,
ha a fenyőben tanyázik,
ő a fa hangja.

Megjött a tavasz,
oly szerény s egyszerű,
mint az ég kékje!

Koromsötétből
koromsötétbe mennek
szerelmes macskák.

Bújnak, túlélnek
az ezüstpikkelykék. Mind
szülő s gyerek.

Nézzétek, minden
ajtóban sáros cipők -
Igen, tavasz van!

Cseresznyevirág,
hold - negyvenkilenc éve
hajtom már magam.

Lábamhoz nyugszik
le a nap, puhán, a vad
őszirózsákra.

Őszi éjjelen
az ablakon egy kis lyuk
furulyált nekem.

Az útpadkán már
itt is, ott is felüti
fejét egy zsurló.

A répahúzó
paraszt a vándornak utat
répával mutat.

Koromsötétből
vaksötétbe koslatnak
felajzott macskák.

Basó meghalt. Az
évet nem lehet többé
átmerengeni.

Kék tenger - húznak
haza a madarak a
havas hegyekből.

Táncra perdülnek:
a tea gőze s a
réten a pára.

Kedves táncospár:
a tea gőze s a
réten a pára.

Szomszéd fényénél
ücsörgök asztalomnál.
Oh, fagyos idő!

Újév kezdete,
semmi se rossz, se jó - és
minden megy tovább.

Mondd, nem elég, ha
nyaranta hideg szél fúj
át a szobámon?

A nagy urat is
lecsalta lováról a
cseresznyevirág.

Oh, vénség! Már egy
madárijesztő előtt
is szégyenkezem.

A legszebb sárkány
a koldus házától
szállt a levegőbe!

Vajon a csiga
hová akar menni a
sűrű esőben?