A fiatal Mucuhito császár (1852-1912) nagy energiával látott munkához. 1868-ban kiadta az állam új felépítésére vonatkozó rendeletét, s ezzel elkezdődött a Meidzsi/Meiji (felvilágosult) korszak, a császári hatalom helyreállítása (Meidzsi-restaurá-ció). Halála után a császár is ezen a néven vonult be a történelembe. Tényleges uralkodásának első évében Meidzsi császár áthelyezte a császári udvart Kiotóból Edóba, a régi feudális, sóguni kormányzat székhelyére, a mai Tokióba. Az eddigi kormegjelölések alapján ezt az időszakot tulajdonképpen Tokió korszaknak is nevezhetnénk, de Meidzsi császár olyan sokat tett az ország korszerűsítéséért, hogy nevével fémjelzik ezt a korszakot. Uralkodása alatt - a kezdeti ellenállások letörése után - új út nyílt Japán történelmében. Pár évtized alatt rohamléptekkel kívánták elérni azt a szintet, ahova a nyugat (Európa és az USA) évszázadok alatt jutott el. Az egész nemzet nagy lelkesedéssel fogott hozzá a nyugati civilizáció megismeréséhez. Tanulmányi küldöttségek indultak Angliába, Francia- és Németországba meg az USA-ba, majd a külföldi szakértőkkel együtt Japánba hozták a kor műszaki vívmányait.
1868 elején az elbukott bakufu-kormány és kiváltságait vesztett hívei katonai erővel próbálták visszaszerezni hatalmukat.
1869 végére az új Meidzsi-kormánynak sikerült úrrá lennie a polgárháborún. A zavargások elfojtása után szinte hihetetlen gyorsasággal számolták fel a feudalizmust, hogy megnyíljon az út a csírájában már meglevő kapitalista fejlődés előtt. Természetesen a társadalom feudális maradványait nem lehetett egyik napról a másikra megszüntetni, így ezek beépülhettek az újonnan szerveződő kapitalizmusba. Ebben az évben épült meg az első telefonvonal Tokió és Jokohama között.
1872-ben a holdnaptár helyett a Gergely-naptár lépett életbe. Végrehajtották a földreformot és kiépítették az állami oktatást (a századfordulóra már csak 5% körül mozgott az analfabéták aránya!), megnyitották az első vasútvonalat. A gyors ütemű iparosítást és az általános gazdasági fellendülést a lakosság számának óriási növekedése kísérte. A népesség száz év alatt megnégyszereződött!
1872—1873. Bevezették az általános hadkötelezettséget, s ezzel megingatták a szamurájok előjogait. Közülük a rugalmasabbak az újjászülető császári hadseregben és az üzleti életben helyezkedtek el. A daimjók hűbéri birtokaikról - jól fizetett hivatalokért vagy címekért - mondtak le a császár javára. A japán szakembereket külföldre, a legjobb mesterekhez küldték tanulni. Modernizálták az ország intézményeit, gazdasági és társadalmi életét.
A Meidzsi-restaurációnak nevezett hatalomátvétel azonban kétségtelen eredményei ellenére sem volt következetes. Jamadzsi Maszanori már idézett művében így értékeli ezt a sorsdöntő korszakot: »(gy Japán „modernizálása", mint fentről irányított „europaizálás", rendkívül rövid idő alatt végbement. Ez... annak is köszönhető, hogy addigra már megvoltak az ehhez szükséges belső feltételek..., ám... egyúttal számos belső ellentmondással, feszültséggel járt. És amikor Japán az amerikai és európai imperialista hatalmakhoz felzárkózva maga is terjeszkedő politikát folytatott, ami elsősorban Kelet-Ázsiát, különösen Koreát és Kínát érintette..., már nemcsak az amerikai és európai hatalmakkal találta magát szemben, hanem szembekerült az ázsiai elnyomott népekkel is. Japán ezt a kérdést katonai erővel akarta megoldani, s így száguldott a tragikus véget jelentő második világháborúba. «
Mindenesetre Japán két-három évtized alatt erős ipari — és ezzel együtt katonai - hatalommá nőtt.
1874. Az erejük tudatától és a hódítások vágyától egyre inkább feszített katonai vezetők háborút indítottak Kína ellen.
1889. Nyugati mintájú, de még mindig csak korlátozott jogokat biztosító alkotmányt hirdettek ki. Létrehozták az alkotmányosnak nevezett, de lényegében még abszolutisztikus monarchiát, eltörölték a hűbéri korszak társadalmi osztályait, és a következő évben először ült össze a kétkamarás országgyűlés, a Diéta. A feudális vonások azonban még napjainkban is éreztetik hatásukat egyes területeken. A XX. század elején már 45 millió lakosa volt az országnak és jelentős ipari kapacitása, de további kapitalista fejlődését a nyersanyaghiányon kívül a szűk belső piac is korlátozta. „A századforduló után Japán az imperializmus szakaszába lépett. A japán imperializmusnak (a porosz-németéhez hasonlóan) különlegesen agresszív és rabló jellege a finánctőkének a feudalizmus elemeivel való szövetségéből következik. Az agresszív külpolitikai tendenciát az is erősítette, hogy a japán kapitalizmus viszonylag később fejlődött ki, és a világ újrafelosztásáról lekésett." (Világtörténeti kis enciklopédia, Budapest, 1973). Az egyre erősödő monopóliumok vezetői rövidesen kísérletet tettek a világ újrafelosztására.
1897-ben megalakultak az első szakszervezetek, a kapitalizmus kiépülésével párhuzamosan megindult a munkásmozgalom fejlődése is.
1904—1905. Japán Korea és Mandzsúria birtoklásáért a cári Oroszországra támadt, s győztesen került ki ebből a háborúból is. Oroszországtól visszaszerezte a Kurili-szigetek ellenében korábban átengedett Dél-Szahalint, elfoglalta Koreát és Formozát, Mandzsúriában pedig különleges érdekeltségekre tett szert. A győztest a háború gazdaságilag majdnem a tönk szélére sodorta, de a hadizsákmány végül is meggyorsította a japán kapitalizmus és imperializmus kifejlődését.
1912. Elhunyt Meidzsi császár.