„Japán modern militáris és kommerciális vívmányai kétségkívül összes váratlan győzelmei között a legmeglepőbbek s egyszersmind a legfontosabbak is. És így jutunk el a legújabb fordulathoz: a szocializmus küszöbére. Ez a nemzet létének utolsó stádiuma. A nép csak most kezd ébredezni. A belső elváltozások most folynak. A belső forrás gerjed és csak az új századdal veszi kezdetét." - írja gr. Vay Péter katolikus püspök, aki az első világháború előtt többször is járt Japánban, A keleti féltekén c. művében (Budapest, 1918).
Az első világháború végén, amelybe Japán az 1902-ben kötött angoljapán szövetség alapján, az antant oldalán lépett be, az országot már nagyhatalomnak ismerték el.
1918—1922. Mivel az USA és Nagy-Britannia még az első világháború idején korlátozta Japánnak Kínára irányuló igényét, a fiatal imperialista állam az otthoni, a nyomor szülte „rizslázadás" széles körű népmozgalmának leverése után teljes erővel részt vett a szovjetellenes intervencióban, hogy területeket hódítson - sikertelenül.
1926-ban lépett trónra Hirohito császár, s ettől számították a haláláig, 1989-ig tartó Sóva/Showa - szó szerint Ragyogó Harmónia - korszakot. Ebben fokozódott a baloldal elleni terror, amely egyúttal a demokratizálódás ellen is irányult.
1928. ATanaka-kormány szétzúzta a baloldali szervezeteket, s ezzel elősegítette a jobboldal fasizálódását.
A korszak elején az ipar még dinamikusan fejlődött, a világgazdasági válság azonban rövidesen felborította az egyensúlyt, s ez elsősorban a totalitárius irányzatoknak és a katonai klikknek kedvezett.
1931. Japán hódító politikával akart kilábolni a válságból, elfoglalta a Kínához tartozó Mandzsúriát.
1933. Az ország kilépett a Népszövetségből.
1936. Megkötötték az antikomintern paktumot Németországgal.
1937. Az ismét fenyegető válság hatására megerősödött az ellenzék, amit a kormány azzal akart ellensúlyozni, hogy kirobbantotta a Kína elleni háborút.
1940. Feloszlatták a politikai pártokat, helyükbe az Egységes Nemzeti Párt lépett, s most már nem maradt erő, amely megakadályozhatta volna a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény megkötését, majd a háborús események sorozatát.
1941. A japán politika következménye a Pearl Harbour elleni orvtámadás, majd a csendes-óceáni háború kitörése volt. (Ebben az évben Japán semlegesség"! szerződést kötött a Szovjetunióval.)
1942—1943. A második világháborúban a kezdeti katonai sikerek után döntő fordulatot hozott a korall-tengeri csata. (A japán katonák önfeláldozását és kegyetlenségét számos irodalmi mű és film örökítette meg.)
1945. szeptember 2. A szövetséges hitleri Németország 1945 májusában letette a fegyvert, majd a két atombomba ledobása, a Szovjetunió hadba lépése és a mandzsúriai Kvantung hadsereg szétzúzása után Japán elfogadta a négy nagyhatalom potsdami nyilatkozatát, s feltétel nélkül megadta magát a szövetséges haderőknek. Az ország a második világháborúban 3 millió embert s nemzeti vagyonának 26%-át veszítette el. Elpusztult 3 millió lakás és az ipari berendezések egyharmada. Az ország jó része romokban hevert, nagyobb volt a pusztulás, mint Németországban.
A szövetséges megszállás kb. hét évig tartott. Ez volt az ország történelmében az első külföldi megszállás, s főleg amerikai csapatok vettek részt benne. Az USA, noha elsősorban arra törekedett, hogy katonai ellenfelét és gazdasági vetélytársát megfossza önállóságától, demokratikus reformok bevezetését szorgalmazta. Az állammal földreform keretében felvásároltatta a nagybirtokok megművelhető földjeit, az erdőket és a réteket azonban a régi tulajdonosok kezén hagyta, tehát a mezőgazdaságból nem tűntek el a feudális maradványok. A monopóliumok felszámolását is elrendelte, ebből azonban kevés valósult meg, ugyanis az amerikai monopolszervezetek igen gyorsan szoros kapcsolatba kerültek a japánokkal. Ugyanerre a sorsra jutott a demilitarizálás követelése is.
1947. Életbe lépett az új alkotmány, amely a császár hatáskörének csökkentésével alkotmányos monarchiává tette az országot, és polgári demokratikus szabadságjogokat rögzített. Ugyanakkor az USA arra törekedett, hogy Japánt legerősebb ázsiai szövetségesévé és katonai támaszpontjává tegye.
1952. Ebben az évben nyerte vissza az ország hivatalos szuverenitását a 47 nemzet által aláírt San Franciscó-i békeszerződés révén.
1956. Japán az ENSZ tagja lett.
1965—1978 között rendezte ellentmondásos viszonyát a közeli ázsiai országokkal. 1965-ben Koreával, 1972-ben Kínával és Mongóliával, 1973-ban Vietnammal kötött kölcsönösen előnyös szerződést, 1978-ban pedig a Kínai Népköztársasággal aláírta a nagyjelentőségű béke-és barátsági szerződést. A Szovejtunióval és a mai Oroszországgal az északi szigetek körüli vita akadályozza a békeszerződés megkötését.
A mai Japán szerepét és helyét a második világháború után kialakult új világ gazdaságában, kultúrájában más fejezetekben ismertetjük. Itt csak utalunk az 1964. évi Tokiói Nyári, az 1972. évi Szapporói Téli Olimpiai Játékok, az Oszakai Expo '70 és az Óceán '75 világkiállítás, valamint a hét legfejlettebb ipari ország vezetői 1979 és 1986 évi tokiói tanácskozásának megrendezésére. Többek között ezek az események tanúsítják az ország széles körű politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait.
1989-ben elhunyt Hirohito (Sóvá) császár.
1990-ben legidősebb fia, az 1933-ban született Akihito lépett a trónra, s ezzel kezdetét vette a Heiszei, a béke megteremtése korszak. 1996-ban Japán már az ENSZ Biztonsági Tanácsába való felvételét szorgalmazta.